|
Orbán Viktor életrajza Orbán Viktor 2003 májusa óta a Fidesz Magyar Polgári Szövetség, a legnagyobb jobbközép szervezet elnöke, 2002 októberétől az Európai Néppárt alelnöke, 1998-2002 között a polgári kormány miniszterelnöke, a szabad és demokratikus Magyarország megteremtésének, a rendszerváltoztatásnak egyik kulcsalakja. 1963. május 31-én született Székesfehérváron, gyermekkorát Alcsútdobozon és Felcsúton töltötte. 1977-ben családja Székesfehérvárra költözött, ahol 1981-ben a Teleki Blanka Gimnázium angol tagozatán érettségizett. 1981-1982-ben sorkatonai szolgálatot teljesített Zalaegerszegen. 1983-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának hallgatójaként a Jogász Társadalomtudományi Szakkollégium (1988-tól Bibó István Szakkollégium) egyik alapító tagja. 1984-ben több társával megalakította a szakkollégium társadalomelméleti folyóiratát, a Századvéget, amelynek egyik szerkesztője volt. Orbán Viktor a független, demokratikus és kiváltságoktól mentes Magyarország elkötelezett híveként vált ismertté a kommunizmus utolsó éveiben, politikai pályafutása során az egész nyugati világban az euro-atlanti értékek mellett elkötelezett politikusként szerzett hírnevet magának és az általa vezetett szövetségnek. Alapító tagja az 1988. március 30-án megalakult Fiatal Demokraták Szövetségének (Fidesz). 1988 márciusától 1989 októberéig a Fidesz egyik szóvivője. 1988 októberében a szervezet I. kongresszusán az országos választmány tagjává választották, e tisztét 1989 októberéig látta el. 1990 óta a Magyar Országgyűlés képviselője. 1990 májusától 1993 májusáig a Fidesz frakcióvezetője. 1993 májusában a Fidesz elnökévé választották, tisztségében az 1994. július 9-i és az 1995. április 30-i (a párt nevét a Magyar Polgári Párt elnevezéssel kiegészítő) kongresszusokon megerősítették. Irányítása alatt a Fidesz radikális ifjúsági politikai mozgalomból nemzeti elkötelezettségű, mérsékelt, polgári néppárttá vált. 1992 szeptemberében a Liberális Internacionálé mainzi kongresszusán alelnökké, 1993 januárjában a szervezet végrehajtó bizottságának tagjává választották. 2002 októberében az Európai Néppárt alelnökévé választják. 2003 májusában a Fidesz Magyar Polgári Párt a jelentősen kibővült tagságával szövetséggé alakul, melynek elnökévé választják. Orbán Viktor számos nemzetközi elismerés birtokosa. 2000 februárjában a brüsszeli székhelyű Európai Művészeti Akadémia tiszteletbeli szenátorává választotta. 2001 májusában az American Enterprises Institute és az Új Atlanti Kezdeményezés Szabadság Díjával tüntették ki Washingtonban. Nős, felesége Lévai Anikó, jogász, öt gyermekük van. Orbán Viktor gyermekkorától kezdve sportol, több labdarúgó egyesületben játszott. Jelenleg a Felcsút SE igazolt játékosa, és a 2007 áprilisában megnyílt Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia alapítója. |






